A térinformatika és a településtervezés kapcsolata

Korábbi cikkeinkben írtunk róla, hogy várhatóan 2019-ben elkészül az ország Területi és Település Tervezést Támogató Rendszere, azaz a 4TR. A Lechner Tudásközpont által fejlesztett központi térinformatikai rendszer célja, a Szabályozási Tervek, Szerkezeti Tervek és a magasabb hierarchiába tartozó országos tervek egyetlen nagy kormányzati felhőben való tárolása. Jól látszik, hogy ez erős kötelezettséget jelent majd az önkormányzatoknak, azon belül is elsősorban a Főépítészi Osztályoknak és Csoportoknak.

A térinformatikai szemlélet és a téradatbázisokban való gondolkodás már elengedhetetlen. Korábbi cikkünkben kifejtettük, hogy a tervezési folyamatoknak most már téradatbázisokon alapuló térinformatikai rendszerekben kell történniük. A legversenyképesebb területi és település tervezők AutoCAD Map 3D-ben dolgoznak már évek óta, de sokszor nem használják ki a szoftver igazi előnyeit. Az AutoCAD ismerete jó kiindulási alap, de önmagában még nem elegendő.

Téradatbázisos tervezői szemléletre van szükség!

Az LTK kiadta a 4TR rendszer várható adatmodell követelményeit, ezek publikusan is elérhetőek a honlapjukról és mi is linkeljük a cikkünk végén. Egységes, országos szintű, jogszabállyal meghatározott adatstruktúrát követelnek meg a 4TR-be történő sikeres publikáláshoz. Jól látszik, hogy itt már megszűnik a papíralapú információ tárolás. Nincsenek párhuzamosan (Wordben, Excelben, stb.) tárolt információk, hanem az egész Szabályozási Tervet, a szabályozási elemekkel egy térobjektum alapú téradatbázisban tároljuk el. Az egyes övezetek már tudják magukról a rájuk vonatkozó paramétereket, ezeket nem szükséges már különböző mellékletekből kikeresnünk.

Forrás: Lechner Tudásközpont

Egy megfelelő térinformatikai rendszer elvégzi az önkormányzatok helyett a teljes publikálási folyamatot úgy, hogy a saját belső igényeit is kielégíti. A 4TR egy jó irány, de nem az önkormányzatok belső működését segíti elsősorban. Egy belső térinformatikai rendszer azonban leveszi az önkormányzatok válláról a 4TR publikálás terhét, és mellette digitális, kereshető, szűrhető Szabályozási és Szerkezeti Terv térképeket eredményez a saját belső igényeknek megfelelően.

Az Arkance Systems (korábban Varinex-CADStudio Kft.) saját fejlesztésű CityScape Városgazda rendszere teljes egészében rugalmas adattárolást tesz lehetővé. Komplett Vagyonkataszteri adattárolást tesz lehetővé, amelyet megjeleníthetünk a Földhivatali Alaptérképünkre. De egy térképre vetíthetjük a város teljes közműhálózatát, vagy a teljes Szabályozási Tervet is.

CityScape Városgazda rendszer

Az eltárolandó adatokra vonatkozóan teljeskörű támogatást nyújtunk, de a projektkezdő megbeszéléseinken rendszerint az önkormányzat munkatársaival együtt dolgozzuk a nekik legmegfelelőbb adatmodelleket.

További kérdésekkel kapcsolatban keresse munkatársainkat. Folyamatosan frissülő cikkeinkben részletes tájékoztatást nyújtunk a továbbiakban is.

Kapcsolódó linkek:

Településügyi adatmodell

Területrendezési adatmodell

Témával kapcsolatos korábbi anyagaink:

A Területi és Települési Tervezést Támogató Rendszerről röviden

Szemléletváltás a településtervezésben

Kapcsolattartó:

Baranyi Péter
GIS üzletág igazgató