A tervek szerint 2019-ben már az E-TÉR (korábban 4TR) online platformján zajlanak a térségi tervezéssel összefüggő folyamatok.

Az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt kap a magyar közigazgatásban a digitális szemlélet, digitális adattárolás és a téradatbázisokban való általános gondolkodás. Sorban jelennek meg olyan országos szintű adatközpontok, amikbe jogszabályokkal irányított adatszolgáltatást kell végezniük az érintett szervezeteknek. Elkészült például az OTrT (Országos Területrendezési Terv), ami már teljesen téradatbázisos alapokon és térinformatikai szemlélettel készült.  

Erre az új rendezési tervre fog épülni az E-TÉR (korábban 4TR) Területi és Települési Tervezést Támogató Rendszer, ami a települési és területi tervezést egységes, országos szintű, téradatbázis struktúrába tereli majd. Ettől a ponttól a megszokott rajzi szemléletű tervezés igényét felváltja az adatbázisszerű gondolkodás.

Ez a gondolkozás begyűrűzött a magyar tervezői kultúrába is, és a versenyképes tervezői szakmai közösség ma már kezdi felismerni az elején még kényszernek tűnő paradigma váltás előnyeit. Ma már nem szükséges minden esetben megrajzolni egy-egy objektumot a térben, mert a téradatbázisból származó értékekből akár le is generálhatjuk őket. A tervezők szakértelmére mindig is szükség lesz, de a rajziszemlélet önmagában már nem elegendő az olyan térinformatikai, téradatbázisokon alapuló rendszerekhez, mint az E-TÉR.

Az Arkance Systems (korábban Varinex-CADStudio Kft.) olyan megoldási platformokat fejlesztett ki, az elmúlt években, melyekkel a térségi és területi tervezett állományunkhoz könnyedén, felhasználóbarát felületen rendelhetünk hozzá téradatokat. Mindezt egy olyan, tervezők számára is megszokott és kényelmes környezetben, mint az AutoCAD Map 3D, amely egyesíti a CAD alapú tervezés és a GIS (téradatbázis építés, térinformatikai megjelenítés és elemzés) előnyeit. Így válik az egyszerű tervekből versenyképes, kereshető, szűrhető és riportolható téradatbázis.


A térinformatikai rendszerhez AutoCAD Map3D-n keresztül is csatlakozhatunk.

Ismerje meg termékeinket, keresse kollégáinkat vagy kövesse nyomon rendezvényeinket és folyamatosan frissülő cikkeinket, amelyeken megismerkedhet a modern tervezés informatikai lehetőségeivel!

Témával kapcsolatos korábbi anyagunk:

Kövesse nyomon folyamatosan frissülő cikkeinket, melyekben tájékozódhat a téma aktuális helyzetéről!

Kapcsolattartó:

Baranyi Péter
GIS üzletág igazgató