GIS és Infrastruktúra BIM integráció: két technológia egy közös munkafolyamatban a projektek hatékonyabb megvalósításáért

A GIS és a BIM közötti integráció nem újdonság. Mindkét rendszer a valós objektumok georeferenciákkal való ellátásán, valamint az adatbázis térinformatikai vagy építőipari grafikus modellel való egyesítésének lehetőségén alapul.

Jelenleg a GIS-t és a BIM-et egymástól függetlenül alkalmazzák. Az elsőt széles körben használják a városi struktúrák és infrastruktúrák biztonságának és hatékonyságának javítására, valamint a környezeti adatok és a természetes kockázatok elemzésére. A másodikhoz akkor fordulnak, amikor új épületek/építmények és infrastruktúrák tervezése a feladat.

A két rendszer egyidejű használata számos előnnyel bír például az intelligens városok kezeléséhez és fejlesztéséhez. A városok informatív, terep- és építményadatokat is tartalmazó digitális modelljét sokféleképpen fel lehetne használni. Ez a BIM és a GIS közötti integrációt jelenti, amely az egyes rendszerek, különböző szoftverek együttműködési képességeit aknázza ki.

A BIM és a GIS együttműködése

Ami a földrajzi tervezés gyakorlati szempontjait illeti, már régóta létezik együttműködés a javaslatok tervezése, jóváhagyása és megvalósítása során.

Az együttműködési folyamatok digitális modelljének létrehozásához technológiai szempontból új módszerek és adatkezelés szükségesek. Digitális környezetben a digitális adatok egyébként is minden eddiginél nagyobb szerepet játszanak (IoT).

A modern projektek folyamatos változásai és összetettsége miatt a tervezőeszközöknek elég hatékonyaknak kell lenniük ahhoz, hogy megbirkózzanak a hatalmas mennyiségű változó adattal. A GIS-rendszerben megvalósított BIM-kompatibilis tervek hasznos eszközöknek bizonyulnak globalizált világunkban.

Tekintse meg felvételről szakmai előadásunkat, és ismerje meg a komplex, AutoCAD Map 3D téradatbázis alapú önkormányzati térinformatikai rendszerekre épülő településtervezés lehetőségeit CAD + GIS + BIM környezetben!

A rendelkezésre álló és rendszerezett, különböző hivatali osztályok és közműszakágak által használt városfejlesztési, vagyongazdálkodási, főépítészi, és termesztésen a különböző közműcégektől származó adatbázisok segítségével az építészeti tervezés nagyban megkönnyíthető, illetve a rendelkezésre álló adat a BIM szempontjából kiaknázatlan lehetőségeket rejt.

Egy-egy tervezés alatt álló övezet vagy új tömbstruktúra, egy új korlátozás vagy régészeti feltárás fontos lehet a tervezés és később a kivitelezés sikeressége szempontjából is. Így ezek az adatbázisok végigkísér a BIM alapú tervezés és kivitelezés minden főbb szakaszát. Ezért fontos, hogy minden rendelkezésre álló adat egy rendszerben jelenjen meg. Ez a rendszer a CityScape E-GOV.


A digitális adatsoroknak a projektéletciklus valamennyi szakaszában való felhasználásával akár évszázadokra szóló projekteket tervezhetünk. Ezeknek a projekteknek anélkül kell fennmaradniuk, hogy elveszítenék a hasznosságukat és az erősségeiket, de kellőképpen igazodniuk kell az emberi élőhelyek és a környezetvédelem követelményeihez.

A műszaki nyilvántartások korát éljük. Egy olyan kort, amiben a modern számítógépes rendszerek lehetőséget biztosítanak az infrastruktúrát üzemeltető cég számára az általuk üzemeltett vagyon felmérésére, összegzésére, annak elemzésére, a jelenük és jövőjük tervezésére.

A felgyorsult világ gyors, gazdaságos és hatékony megoldásokat követel az üzemeltetés és tervezés területén is. Márpedig korszerű nyilvántartási rendszerek, folyamatosan karbantartott, naprakész adatok, adatbázisok, nélkül ez a feladat hatékonyan, gazdaságosan nem oldható meg.

Az Arkance Systems Hungary megoldásai szinte minden szakterületen ezekre kihívásokra biztosítanak széleskörű megoldásokat vastag- és vékonykliens felületen is.

Tekintse meg felvételről szakmai előadásunkat, és ismerje meg a Cityscape és AutoCAD Map 3D szakági modell alapú műszaki térinformatikai rendszereket ismerheti meg a víziközmű, távhő és hírközmű szektor tekintetében.


A kulturális, morális és hagyományos szempontoknak a tervezési és kivitelezési munkafolyamatba való bevonásával tartós és mélyen gyökerező struktúrákat alkothatunk. A BIM és a GIS kombinációja már ma is segítséget tud nekünk nyújtani, de ennek a segítségnek a köre a mainál jóval szélesebbre is kiterjeszthető.

Az infrastrukturális projektek kivitelezése által kiváltott összetett hatások jobb megértésének, illetve a hatások csökkentésének egyik fontos eleme a több szakágra kiterjedő térinformatikai elemzés.

A világ minden eddiginél gyorsabban változik; a 21. század első évtizedében átélt történések néhány éve még lehetetlennek tűntek. A modern világ problémáinak leküzdéséhez új technológiákkal kell felvérteznünk magunkat.


twiGIS, az Arkance Systems gyors térképalkalmazása

Az Arkance Systems Hungary (korábban Varinex-CADStudio Kft.) által fejlesztett CityScape termékcsaládunk továbbfejlesztési koncepciójának keretében a komplex, széles nemzetközi referenciákkal is rendelkező lokalizált, magyar nyelvű twiGIS megoldást ajánljuk, amely magas szintű megoldás a magyar közigazgatási- és nagyvállalati szektor számos területén. Innovatív adattárolást, adathasználatot és adatmegjelenítést tesz lehetővé – többek között – az önkormányzatok és közműszolgáltatók számára.
Ismerje meg megoldásunkat! >>>

Amennyiben szükségét látja egy új, térinformatikai alapú rendszer bevezetésének, amely alkalmas műszaki nyilvántartásra, dokumentumkezelésre, munkafolyamatok támogatására és jelentéskészítésre, keresse szakértő kollégáinkat telefonon, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot online!

Több évtizedes szakmai múlttal és a rendszerünket napi szinten használó kiváló referenciákkal biztosítjuk megoldásunk sikeres bevezetését.

Kapcsolattartók:

Baranyi Péter
GIS üzletág igazgató
Cservenák Róbert
GIS projekt menedzser
Pálinkás Márk
GIS rendszermérnök