Támogató rendszerek támogatása – térinformatikával

A koronavírus járvány kapcsán számos területen változásra, változtatásra van szükség. A kialakult állapot sok esetben kényszerhelyzetet eredményez, és ebből fakadóan sok mindent ki is kényszerít. A nehézségek mellett fontos, hogy észrevegyük a változások jó irányba történő elmozdulásának lehetőségét is.

A koronavírus egyik legnagyobb veszélyeztetettjei az idősebb, illetve beteg, gondoskodásra szoruló emberek, akik sokszor ebben a veszélyhelyzetben egyedül vannak. Minden járványügyi szakember arra kéri őket, maradjanak otthon. Az ellátásukat azonban meg kell szervezni, ha azt maguk nem tudják megoldani. Ez a feladat a helyi önkormányzatok felelőssége. A segítő szándék, az akarat, sőt még a dedikált pénzügyi források és az önkéntesek is rendelkezésre állnak, mégis nagy kihívás a helyzet szakszerű kezelése. Komoly munkaszervezést és logisztikát igényel, hogy a rászorulókat ellássák.  

Korábbi cikkeinkben már sorra vettük, hogy célzott, testreszabott megoldásokkal tudjuk segíteni a jelenlegi nehéz helyzetben támogatást nyújtó szervezeteket, intézményeket, és segítő csoportokat. A konkrét, fent említett probléma kezelése hatékonyan támogatható okos térképi, térinformatikai eszközökkel, és rendszerekkel is.

Megoldásunk:

  • könnyen kezelhető web-es felületen és mobil eszközökön is elérhető,
  • adatbiztonsági elvárásoknak megfelel,
  • az ellátásra szorulók és a támogatók (segítők) körét folyamatosan nyilvántartja, és egymáshoz rendeli (területi felosztás, rászorulás mértéke, ellátási ciklusok, vagy egyéb szempontok mellett),
  • az ellátásra szorulók státuszát és szükségleteit folyamatosan követi,
  • táblázatos és tematikus térképes felületen követhetővé teszi a folyamatokat.

Ezzel a hatékonyabb szervezéssel biztosíthatjuk, hogy mindenkihez mindig időben érkezzen a segítség (élelmiszer, gyógyszer stb.), illetve a meglévő erőforrások is hatékonyabban kerüljenek felhasználásra, vagy kihasználásra.

A rendszer az Arkance Systems (korábban Varinex-CADStudio Kft.) CityScape térinformatikai rendszer E-GOV önkormányzati és városgazda moduljaira épül. Azon szervezeteknek, akik rendelkeznek ezzel a térinformatikai alapú alkalmazással, azok számára nagy előny, hogy helyben is telepíthető. A rendszert minden új érdeklődők számára a Varinex-CADStudio Kft. saját szerveréről is elérhetővé tudjuk tenni.

Várjuk visszajelzését, az igényeket! Segítsen, hogy segíthessünk!


Ismerje meg a CityScape E-GOV Szociális Ellátás Modulját, amely segítség a szociális ellátásra szorulók nyilvántartásában és kezelésében! További információ >>>


Kéréseivel, kérdéseivel forduljon bizalommal kollégáinkhoz!


Témához kapcsolódó további írásunk:

Kapcsolattartók:

Baranyi Péter
GIS üzletág igazgató
Cservenák Róbert
GIS projekt menedzser