Egy komplex térinformatikai rendszer bevezetésének sikertörténete, melynek során az Autodesk szoftverek támogatásával a papír alapú nyilvántartásból pár év alatt egy stabilan működő, megbízható adatokat tartalmazó műszaki nyilvántartó rendszer fejlődött ki.
Az Érd és Térsége Regionális Víziközmű Kft. 2006-ban történelmi fordulóponthoz érkezett, hiszen az addig tisztán önkormányzati fenntartású szolgáltató tulajdonosi szerkezete megváltozott, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt., valamint a Veolia Víz Zrt. belépésével.
A szakmai befektetők megjelenésével új fejezet kezdődött az ÉTV Kft. életében. Egy racionálisabban, erőforrásaival hatékonyabban gazdálkodó, erősebb szolgáltatói szemléletű, a fogyasztói igényeket és a tulajdonosi elvárásokat magasabb szinten kielégítő, szakmailag felkészült, stabil pénzügyi helyzet megteremtésére képes, a fejlesztéseket is finanszírozni tudó, átlátható működési renddel bíró szolgáltató látja el a szolgáltatási területén működő Önkormányzatok alapfeladatát jelentő ivóvízellátást, szennyvízelvezetést és -tisztítást.
A szemléletváltásnak köszönhetően a Társaság szinte minden területén fejlesztések kezdődtek, ennek során indult el a térinformatikai rendszer fejlesztése is 2010 tavaszán.
A térinformatikai rendszer fontossága már a rendszertervezési szakaszban is megmutatkozott, hiszen sok informatikai fejlesztést erre kívántak ráépíteni.
Térinformatikai rendszer hiányában az üzemeltetett infrastruktúra nyilvántartása papír alapon zajlott egészen 2010-ig, a térinformatikai fejlesztések kezdetéig. A papír alapú nyilvántartás már nem tudott megfelelni a kor elvárásainak, a folyamatosan gyorsuló világban mindenképp szükség volt a folyamatok felgyorsítására.
Nagyon jó példa erre egy egyszerű ügyfélszolgálati adatszolgáltatás, amikor is a leendő ügyfél információkat kér a vásárolt telkére vonatkozóan – Van-e vízrákötési lehetősége? A szennyvíz-elvezetés megoldott? stb. Ilyen és ehhez hasonló kérdések mindennaposak, melyekre a válaszokat csak napok elteltével volt lehetőség megadni, hiszen a papírtérképeket elő kellett keresni a tervtárból, a megfelelő szelvényeket pedig lefénymásolni.
A rendszerek jobb átláthatósága érdekében egyre több statisztikai adat szolgáltatásával kell megbirkózni, melyek az elavult nyilvántartás és annak nehézkes változásvezetése miatt már-már lehetetlen feladatnak tűntek. Ekkor döntött úgy Társaságunk, hogy a szakma egyik leginnovatívabb fejlesztőjének segítségével modernizálja a térképi nyilvántartását és integrált térinformatikai rendszert vezet be.
Az adatérték növelés és a hatékony integráció eredményeként a térkép és naprakész műszaki adatok könnyen hozzáférhetőek a napi munkafolyamatok segítése és a döntéshozás támogatása céljából – a vállalat minden szintjén.
Ezek az alaptérképek is hordoznak hiányosságokat magukban, rajzolási hibák előfordulhatnak, illetve a területeket (telkek, épületek) határai egyszerű vonalak, melyek térinformatikai rendszerben való felhasználáshoz alkalmassá kell tenni, ezeket javítani kellett. Az alaptérképek feldolgozása után a meglévő papír hálózati térképek feldolgozása volt a feladat, a beszkennelés követően az alaptérképek és az AutoCAD Map 3D szoftver segítségével georeferárálást végeztünk, vagyis az EOV koordináta rendszerben a helyükre illesztettük a szakági tartalmat.
A szoftver szakág specifikus víz és szennyvíz moduljait használtuk ezután, és mivel a szoftver AutoCAD alapokra épül, így a szakági tartalom felszerkesztése nem okozott gondot. A szakági modulok a magyarországi elvárásoknak megfelelően, előre létrehozott objektum osztályokat tartalmaznak, az összes szükséges kitölthető és választható leíró adatokkal együtt.
Például egy tűzcsap típusú objektum osztály gyárilag tartalmaz olyan mezőket, mint: gyártó, típus, maximális nyomás, utolsó karbantartás dátuma stb.
Egy olyan módszertant dolgoztunk ki, mely idomult a szoftverben rejlő lehetőségekhez és ennek köszönhetően egy év alatt a Társaság által üzemeletetett összes település összes papír alapú térképe digitálisan átalakításra került.
Mostanra a térinformatikai rendszerünk szerves részévé vált a cég mindennapi működésének. A műszaki osztályok a mindennapos üzemeltetéshez, karbantartások tervezéséhez használják. A Társaság ügyfélszolgálati munkatársai is napi rendszerességgel, folyamatosan használják a webes felületű rendszert bekötések ellenőrzésére, a lakossági kérdések megválaszolására, térképmásolatok készítésére stb.
Sikerrel építettünk ki egy digitális térkép adatszolgáltatási rendszert, a Társaságunkkal kapcsolatban álló tervező irodák legnagyobb megelégedésére. A legkülönfélébb jelentések előállítására használjuk a rendszert, folyamatosan szolgáltatunk statisztikai adatokat az OSAP keretében, a tulajdonos Önkormányzatoknak, Vízügyi Igazgatóságoknak, Katasztrófavédelemnek. Az új kihívásokat is sikerrel vette a rendszerünk, segítségével egyszerűen és gyorsan tudtuk megállapítani a közműadó bevallásához szükséges alap adatokat, sikerült pontosítani az üzemeltetési engedélyeket.
Továbbfejlesztési irányunk a még rugalmasabb használat, az egyszerűsített terepi hozzáférés érintőkijelzős eszközökön, továbbá folytatni kívánjuk a rendszer integrálását a Társaság többi kulcsfontosságú alkalmazásával.
Az Autodesk megoldásai lehetővé teszik, hogy a közmű infrastruktúra kezelését egy integrált folyamatban tegyük meg a tervezés – kivitelezés – nyilvántartás – üzemeltetés – elemzés – rekonstrukció lépéseinek keretében, azok teljes életciklusában. Célunk, hogy ezeket a lehetőségeket vállalatunknál is a legmagasabb szinten kihasználjuk tekintettel az egyre szigorodó gazdasági, jogi és műszaki környezetre –költséghatékony válaszokat adva a kihívásokra.
Összességében, nemcsak a vállalat térképi nyilvántartása lett átláthatóbb, de a munkafolyamatok is lényegesen egyszerűbbé váltak: felgyorsult a külső adatszolgáltatás a tervezők, a lakosság, valamint a különféle hivatalok felé, továbbá a cég belső munkafolyamatai is jelentősen átalakultak és egyszerűsödtek az integrált központi téradatbázisra épülő térinformatikai rendszernek köszönhetően.
Sárosi Péter, gazdasági igazgató
Lanku Ildikó, ügyvezető igazgató
Az Arkance Systems Hungary (korábban Varinex-CADStudio Kft.) Magyarország egyik meghatározó megoldásszállítója az önkormányzati és városüzemeltetési térinformatika, a digitális térképezés, valamint közműnyilvántartás, tervezés és kezelés területén. Ha érdeklődik a téma iránt keresse kollégáinkat, vagy kövesse nyomon folyamatosan frissülő cikkeinket a témában.
Amennyiben szakmai ismereteit bővítené és elsőként szeretne hozzáférni a legfrissebb újdonságokról szóló hírekhez vagy cikkekhez, elég egyetlen kattintás: legyen tagja Facebook közösségünknek vagy iratkozzon fel Hírlevelünkre!
Kapcsolattartó: